6.fejezet

J-Hope pov: 

- Namjoon gyere ide! - kiáltja el magát Jimin.

- Nem kell kiabálni, itt vagyunk - megcsapja fülünket a régen ismert dörmögő hang, ami mint általában, most is nyugodt. A lépcső aljánál vannak.

- Hol van Saejun? - kérdezem ahogy farkas szemet nézek Namjoonal.

- Biztos helyen. Először add ide, ami az enyém! - morogja.

- Minek az neked? Régen se tudtad kezelni az erőt, most se fogod!

- Ki a faszt érdekeli a te véleményed?! Sokkal erősebb vagyok most, mint akkor! – kiabálja.

- Persze, hiszem ha látom - húzom az agyát. Valahogy kikel szedni belőle, hol van Sae.

- Add vissza az erőm és megmutatom neked! - sziszegi.

- Tényleg ennyire hülyének nézel? - összeszűkítem a szemeim.

- Itt vagy. Nem? - nevet fel, ekkor Suga és Taehyung villámsebességgel érnek mellénk. Suga, Jungkook-ot míg V, Jimint fogja le. Túl hirtelen támadtak, nem számítottunk rá. A fiúkra nézek, akik próbálnak küzdeni, de végül mindketten a földön kötnek ki. Suga kezében meglátok egy fecskendőt, így egyből tudom, hogy lebénították őket.

- Tényleg ilyen módszerhez kell folyamodnod? - fintorogva tekintek Namjoonra, aki csak elégedetten mosolyog. - Na és velem mi lesz?! - emelem meg a hangom ezzel egyhuzamban a házban szél támad. - Gyerünk! - kiáltom, mire a mögöttem álló két fiú nekem akar rontani. Kezemmel feléjük intek és egy ”könnyed” széllökés messzire repíti őket.

- Jó érzés a szelet használni? - kérdezi Monster cinikusan. - Jó érzés másnak a hatalmával élni?

- Képzeld el... nagyszerű érzés - horkantok egyet és megindulok felé. Végig tartjuk a szemkontaktust, amíg meg nem jelenik Jin a lépcsők tetején.

- Erre most nincs időnk! - kiáltja a fiú.

- Mi van már? - dörmögi unottan Namjoon.

- RiRin idejön! - mondja nagyot nyelve. Érzem, hogy itt mindannyiunkban megfagy a vér. - Siessetek a szobámba! - mondja és már el is rohan.

- Mi legyen Mon? - kérdezem higgadtan.

- Add vissza az erőm, és már mehettek is - mondja még mindig kitartóan. Mintha én akartam volna az erőket birtokolni...

- Nem tudom visszaadni, azt már nem tudom – megadóan sóhajtok és tarkómhoz nyúlok.

- Mi a franc?! – idegesen kiált fel.

- Ez az igazság – sóhajtok.

- Ez igaz… - Suga mellkasát fogva sétál el mellettem és méregetve néz engem. – Ahhoz kell egy ereklye és egy megfelelő varázsige – megdörzsöli a mellkasát és leengedi a kezét. Semmi baja. Bólintok, hogy minden így van, ahogy Suga mondja.

- A kurva életbe már! – dühösen dobbant a lábával, minek következtében még a padló is beleremeg. – Ezt hamarabb képtelen voltál mondani? – üvölti a fiúnak.

- Azt hittem tudod – hitetlenkedik.

- Honnan a fenéből kellett volna tudnom?  - míg ők veszekednek Kookhoz és Jiminhez fordulok, akikből már kezd kijönni a gyors bénító szer, így lassan felsegítem őket.

- Ez olyan idegesítő – morogja Jimin. Tényleg az… Elrabolják Saejunt és még meg is támadnak minket. RapMon pedig mint mindig most sem tud semmit, csak vakon megy az orra után. Ha egy kicsit is utána nézett volna annak, hogy hogyan szerezhetné vissza az erejét, akkor most nem itt tartanánk. Ezért vettem el tőle. Meg az ő kezében amúgy sem biztos, hogy jó helye lett volna. Még a végén magát öli meg vele.

Saejun pov: 

Órák óta fekszem már itt, a lábam kezd zsibbadni a mozdulatlanság miatt. Hátamra fordulok és minden végtagom kinyújtom. Fáj, de egyben kellemes érzés is. Sírni van kedvem, de már így is többet sírtam mint valaha életemben, ezért legyürkőzöm a torkomban lévő gombócot. Hoseok vajon tényleg eljön értem? Vagy már tényleg itt vannak? Miért vagyok ilyen régóta itt? Nem hallottam semmit, vajon bajuk esett? Az ajtó felé fordítom a fejem, mert hallom, hogy kinyitódik. De csak résnyire van nyitva. Senki nem jön be, senkit nem hallok. Felkelek a földről és gondolkodás nélkül indulok a bejárat felé. Nem tudok hangtalanul menni, lábam csoszog a padlón. Elérek az ajtóhoz és kinézek a kis résen. Senkit nem látok, bár elég sötét van az ajtó túl oldalán. Annyira nyitom csak ki az ajtót, hogy testem kiférjen, aztán elbotorkálok valamerre, s lábam beleütközik valamibe.

Lehajolok és kitapogatom, s hatalmas légvétellel nyugtázom, hogy ez csak egy lépcső ami felfelé vezet. Gondolkodás nélkül megindulok felfelé. Nagyon sok lépcsőfokot teszek meg, mire elérek egy újabb ajtóhoz, melynek szélein át fény szűrődik be. Kilincset megtalálva azonnal nyitom az ajtót és kilépek a sötétségből egy folyosóra. Oldalról ablakok vannak, s a fény onnan származik. Sűrűket pislogok, hogy szemem hozzászokjon a fényviszonyhoz majd csak megyek az orrom után. Valahogy kikel jutnom innen. De vajon hogyan nyitódott ki az ajtó? Lehet, hogy megint TaeTae volt? Kész labirintusban érzem magam, ahogy egyik folyosóról megyek a másikra. Miért keveredtem én ebbe bele?! Miért történt minden, egyik pillanatról a másikra? 

Ahogy az egyik ajtó mellett elmegyek, hangokat hallok. Megállok és csak figyelem a faajtót, mely megül egyre hangosabb lesz a beszélgetés és szinte már mindent értek.
- Miért kellett ide hozni ..valakit? Nem tudtátok volna enélkül elintézni? - ez egy női hang. Vajon ki lehet az?
- Nem volt más választásom!- egy dörmögő hang csatakozik hozzá. 

Hátulról valaki befogja a szemem és a szám. Rémület lesz úrrá rajtam s kapálózni kezdek a kezemmel. 
- Nyugi! Csak én vagyok! - hallom meg Taehyung-t fülem mellől. Leengedi a kezét, megfordulok és szorosan átölelem. Arcom mellkasába fúrom és halk pityergésbe kezdek. Annyira jó, hogy itt van most, nem tudom mi lenne velem. 
- El kell mennünk innen - suttogja. Megfogja a kezem és sietős léptekkel indul meg. Kérdezni sincs időm, mire feleszmélek már a szabadban voltunk. Körbe nézek, de semmit sem látok, sivár az egész környék. Az ég be van borulva és vészjósló dörgéseket hallat. - Nagyon vigyázz magadra kérlek - megáll és szorosan magához ölel.
- Miért? Te nem jössz? - remeg a hangom.
- Nem mehetek, de hamar újra találkozunk majd! Ezt megígérem! - eltol, hogy a szemembe nézhessen. Látószervem hatalmasra nyílik mikor észre veszem TaeTae szemeiben a könnyeket, melyekkel folyamatosan csak küzd, arckifejezését látva. Nem akarom itt hagyni! 

-Innentől hagyd ránk - egy hideg kéz fonódik a karomra. Megremegek és oldalra kapom a fejem, Hoseok áll mellettem. Hirtelen azt se tudom mihez kezdjek.