1.fejezet

- SaeJun! Mikor jössz már át hozzánk? – csapódik az asztalomra egy Hoseok fenék.

- Ha leszállsz a füzetemről – nézek fel a szemeibe.

- Tényleg?! – dülled ki a szeme és egyből két lábra érkezik.

- Nem! – vigyorgok.

- Fhu te, na jól van ezt megfogod bánni – puffog és leül a helyére, ami a mellettem lévő padban van.

- Jó reggelt srácok – dobja le a táskáját, Jimin a helyére, ami előttem van. – Nem fogjátok elhinni, hogy mi történt suliba jövet – kezdi el mesélni a reggelét. Most nem annyira figyelek rá, inkább az ablakon bámulok kifelé. Még csak fél nyolc, de már a diákok elkezdtek beszállingózni a suliba. Vagy ezek se tudnak aludni, vagy csak túl szorgalmasak. Szemem megakad egy fiún akit, még sose láttam, se az iskolában, se az iskolán kívül. Kicsit felfelé húzódom, hogy jobban meg tudjam figyelni. Vigyorral arcán sétál végig a diákok között és olyan gondtalannak néz ki. Olyan kutya képe van, tiszta aranyos.

-FÖLD HÍVJA SAEJUN-T!!! – kiabál valaki a fülembe, kábultan fordítom fejem az illető felé, aki nem más, mint Jungkook, de elég nehéz volt most beazonosítanom, mintha valami bűbáj alatt lennék.

- Bocsi, jó reggelt – fogom a fejem és lesütöm padra a szemeim.

- Te figyeltél bármire, amit mondtunk neked?! – felháborodottan kérdezi Jimin.

- Tényleg sajnálom srácok – kapom kezem a tarkómhoz, mint mindig mikor ideges vagyok.

- Komolyan, mi van veled? Mostanában nagyon furcsa vagy… - sóhajt J-Hope.

- Tényleg nem tudom – hajtom jobban le a fejem.

- Otthon minden rendben van? – kérdezi Hope. Bólintok.

- Ha nem akkor nyugodtan elmondhatod nekünk – teszi kezét vállamra Kook.

- Igen tudom, amúgy is ti lennétek az elsők, akik megtudnák, ha lenne bármi baj, tehát emiatt ne aggódjatok – mosolygok mind a három fiúra.

- De van valami! Átlátok rajtad Kim Sae Jun! – hunyorog Jimin. Sóhajtok egy nagyot.

- Mostanában nem alszok valami jól, de tényleg csak ennyi! – pillantok fel rá.

- Miért? – kérdezi Hope, rákapom a fejem.

- Rossz álmok – nyelek egy nagyot.

- Megint? – bólintok, és az asztalra könyökölök s megtámasztom a fejem és újra az ablakon kifelé bámulok. A fiúkkal már csecsemőkorunk óta ismerjük egymást. Hoseok a legidősebb, két évet kihagyott a középsuliból, csak hogy velem és Jiminnel egy osztályba kerüljön, mert, hogy ő nem szerette az első osztályát, és furcsamód mindig egy osztályba kerültünk vissza mikor voltak a forgások. Gondolom akkor leszűrtétek, hogy Jiminnel egyidősek vagyunk. Jungkook pedig két évvel fiatalabb tőlünk, de mi nem akartunk kihagyni a suliból, ő most elsős mi harmadévesek vagyunk. Hoseok már végzett volna rég a suliban… Esze mint a tenger, olyan sós, de mi így szeretjük. Elmélkedésem a csengő, majd Jungkook arc puszija zavarta meg. Manó kifut a teremből mire a tanárunk érkezik be.

- Mindenki menjen a helyére! – szól az osztályra erélyesen az ofő. Pár pillanat alatt lett csend és mindenki, mint a kis angyal asztalához ült. Csak Hoseok vágott egy grimaszt mikor felé fordítottam a fejem. Csendben felkuncogtam és a tanárra szegeztem a figyelmem, aki csak az asztala előtt áll.

- Gyerekek, lassan itt az év vége, csodával határos módon, senki sem áll bukásra – sóhajt és mosolyog.

- Tanár úr, azt hitte, hogy fog valaki bukni? – kiabál be az egyik fiú.

- Bevallom igen – nevet. – Na de örülök, hogy nem így történt. Viszont most megkérdezném, hogy az osztálykirándulásra ki fog biztosan jönni? – Jimin hátranéz ilyen ”megyünk ügye?” nézéssel. Hoseokra pillantok, aki bólint így én is bólintok Jiminnek. Mindhárman felnyújtjuk a kezünket és még jó páran az osztályból.  – Kiváló! Akkor holnapra kiszámolom, mennyit kell beadni – mondja és gyorsan összeszámolja, hogy hányan nyújtottuk a kezünket.

- Hova is megyünk tanár úr? – kérdezi az egyik lány.

- Egy kis kempingezés lesz – mosolyog az ofő.

- Jujj, akkor lehet, hogy nem megyek – húzza a száját a kis csaj.

- Késő, beleszámoltalak! És senki nem vonhatja vissza! – néz körbe mindenkin a tanár.

Sokan elkezdték húzni a szájukat, de mi hárman csak vigyorogtunk, régen sokat sátoroztunk a fiúkkal, igaz csak a hátsó kertben, de akkor is kint a szabadban voltunk. Meg van olyan szerencsénk, hogy mindegyikőnk családja jóban van így még a hegyekbe is elutaztunk egyszer.

   

A mai nap további részében minden a megszokott ütemében és rutinjával telt el. Szokásosan J-Hope volt az aki egészen hazáig elkísért, mivel a másik két ökör az ellenkező irányban lakik. Nem is nagyon értem, hogyan keveredtem én közéjük… Na de ez egy teljesen más történet lenne...

- SaeJun, szerinted nagyon béna vagyok? – zavarja meg a csendet Hoseok egy szuper hülye kérdéssel.

- Persze, hogy az vagy – válaszolok. – Amúgy mire is érted pontosan?

- A csajoknál… - sóhajt. – Tetszik egy lány, már régóta, de nem tudom, hogy mondjam el neki, bár biztos vagyok benne, hogy ő csak egy barátjának tart – elmélkedik.

- Jung Hoseok 20 éves korodra se nő be a fejed lágya? Ne legyél már ilyen! Ha annyira tetszik neked, akkor nem velem kéne mindig hazatolnod a segged, hanem azzal a lánnyal! – tartok neki egy kis fejmosást. Valamit motyog az orra alatt, de nem értem mit. – Ajj, Hoseok, te néha reménytelen vagy, nem pedig béna – verem hátba, mire majdnem előre esik.

- Lehet igazad van – mered maga elé.

- Még szép! – húzom ki magam. Pár méterre van már csak a mi lakásunk, így gyorsan elköszönök Hope-tól és rohanok a kapuhoz. A postaládából kiveszem az újságokat, leveleket és besietek az ajtóhoz. Kulcsom előszedem, majd kinyitom a zárat és besuhanok rajta. –Megjöttem! – kiáltom csak úgy formálisan. Semmi válasz. Még biztos dolgoznak. Táskám a lépcsőhöz dobom le, majd a postával a konyhába megyek. Átnézem, hogy jött-e nekem valami.

– Anya, anya, apa, anya, SaeJun – tettem volna le az asztalra azt is, de visszakaptam, közel a szememhez. – Ez az én nevem! – viszem távol. Nincs rajta a feladó, sőt még bélyeg sincs. - Nem a postás hozta – pislogok nagyokat. Leteszem a többit majd egyből kibontom a nekem szánt levelet. Egy kézzel írott üzenet fogad:

Kedves SaeJun!

Még nem ismersz minket, de hamarosan meglepő dologban lesz részed.

Holnap, ha minden igaz megfogsz, ismerni mindannyiunkat : ) Csak várj türelmesen~

V.

Mit jelentsen ez?! Kiírta? És mi fog történni?