3.fejezet

Olyan jó meleg van, de mégis fázom. Hol vagyok? Valami piszkálja az arcomat, vagy valaki? Mi történt velem? 
- Szia, fent vagy? - suttog egy fiú. Most ki kéne nyitnom a szemem? De mégis mi fog fogadni? - Tudom, hogy fent vagy, máshogy veszed a levegőt! - mondja határozottan. Olyan közelről jön a hang... Lassan kinyitom a szemem és csak körülbelül 20 centire van tőlem a srác arca. 

Gyorsan vázolom a helyzetem: Egy idegen fiúval fekszem egy idegen ágyban, egy teljesen ismeretlen szobában. Mégis mi folyik itt?! 






- Ki vagy te? - préselem ki magamból a hangokat. 
- A nevem Suga, és jelenleg most én vigyázok rád - mosolyog kedvesen.
- De mégis mi vagy?! És az a fiú, aki a szobámban volt, hogy került oda? És én hol vagyok? Hol va...... - az ütő is megáll bennem, annyira meglepődöm a fiú cselekedetén. Ez a Suga gyerek épp most csókolt meg!!! 
- Sokat dumálsz - válik el az ajkaimtól. - Sok a kérdésed, de választ nem igen fogsz kapni - felül az ágyon, s felcsúszik a háttámlához és nekidől. Megfog és engem is felhúz. - Hogy érzed magad? - kérdezi és kezét a homlokomra helyezi. - Hm, a lázad már lement, ez megnyugtató… Na, most meg megkukultál? - húzza fel a szemöldökét. - Ahj - fogja meg a fejét miután semmi választ sem kap. 
Kicsit tátott szájjal figyelem őt. Nem tudok egy normális mondatot se kinyögni. Suga újra rám néz apró kutya szemeivel. Sűrűn pislogok, majd arra eszmélek, hogy az arca újra vészesen közel van az enyémhez. 
- Mit csin... – ahogy megszólaltam volna egyből ajkaimra tapad, lágyan csókol, a szeme csukva van, az enyémek viszont most nem akarnak lecsukódni, mereven állom amit Suga csinál. De ő nem! Alsó ajkamba harap, mire összeszorítom a szemem és résnyire szétnyitom a számat. Suga nyelve átszökik az enyémhez, nem tudom miért, de visszacsókolok. Ez már tetszik neki. Keze pólóm alatt simogatja a hátamat és testét hozzám nyomja. Ez a furcsa csók kezd egyre vadabb lenni és már nem csak Suga élvezi... Kezem a vállára helyezem és azt a cseppnyi erőmet összegyűjtve eltolom magamtól. Pihegve nézzük egymást. Suga vigyorog, de minek? 

Csak kihasználja, hogy egy lánnyal van! 
- Te vagy az, akit láttam az iskolában! - mint a villámcsapás ugrik be az amikor az udvaron láttam átsétálni. Ezt a vigyort bárhol felismerem. 
- Igen! Ez a csókról jutott az eszedbe vagy mi? - nevet.
- Nem! - arcom teljesen elvörösödik. 
- Éhes vagy? Hozzak valamit enni? - megfogja a kezem. Nagyokat pislogok. 
- Egy kicsit - hajtom le fejem, s elhúztam volna a kezem, de rászorít. 
- Ne csinálj semmit, míg nem vagyok itt! - mondja szigorúan. Fagyossá válik a légkör, nagyot nyelek és bólintok. - Nagyszerű akkor mindjárt jövök - mosolyog. Most éppen megvan neki, hogy ilyen hangulat változásai vannak, vagy mi az isten?! 
Feláll az ágyról majd az egyetlen ajtó felé veszi az irányt, visszanéz rám és kimegy. Hideg futkos a hátamon, na de hol is vagyok? Szememmel körbenézek. Egy átlagos fiú szoba, semmi különlegeset nem látok benne. 
Újabb kérdés fogalmazódott meg bennem: Mióta vagyok itt?


*J-Hope*

- Mehetünk Saejunhoz? - kérdem a fiúkat mikor kiértek mellém a suli elé. 
- Nekem haza kell mennem, mert vigyázni kell a húgomra - húzza a száját Kook. 
- Rendben, amikor tudsz, jössz - bólintok.
- Persze! Akkor sziasztok és jobbulást Saenek. 
- Átadjuk - int neki Jimin. 
Nagyon ajánlom Saenek, hogy ne legyen semmi komoly baja. Olyan furcsa érzésem van, ahogy most rágondolok, meg úgy egész nap...

- Hope figyelj, mikor fogjuk neki elmondani a teljes igazságot? – szólal meg Jimin, hosszú hallgatás után.
- Milyen igazságot? 
- Hát tudod, a múltat.
- Nem kell tudnia róla... - hajtom meg a fejem.
- De miattunk nem tud nyugodtan aludni! - zavartan beszél. 
- Majd valahogy könnyítünk rajta - sóhajtok. 

Már itt vagyunk a házuk előtt, csengetés és kopogtatás nélkül megyünk be. Nem érzem a jelenlétét.
- Hope...Nincs itt - erősíti meg a gyanúmat Jimin. Mindketten elkezdünk felrohanni a szobájába. Üres. - Saejun! - kiabál Jimin és átnézi a házat. Az ágyához sétálok, a telefonja itt van, anélkül nem szokott elmenni sehova... Az ágy közepén van egy lap összehajtva. Odahajolok és elveszem. Kihajtom és amit olvasok, ledöbbent...

"Nálunk van a barátnőtök, ha visszaakarjátok kapni, tudjátok mit kell tennetek!
üdv: Monster!"

- Jimin! Azonnal mennünk kell Kook-hoz aztán a vénasszonyhoz! - kiabálom miközben kimegyek Jun szobájából. 
- Mi történt? - aggódva fut hozzám. 
- Megtaláltak minket - mutatom neki a lapot.
- Basszameg! - ennyit bírt mondani, összegyűrte a lapot és mindketten rohantunk át Kook lakásához. 
Hamarosan ott leszünk Saejun, csak tarts ki!



*Saejun* 


- Na nem eszel? - kérdezi mosolygósan. - Jin készítette, csak neked. Szólalj már meg - könyököl az asztalra és álla alatt összekulcsolja a kezét. Apró szemeivel szinte szuggerál, hogy egyek, vagy csak szólaljak meg. Mereven ülök és állom a tekintetét. - Saejun, ugye tudod, hogy míg Hoseok-ék nem jönnek érted itt kell, velem lenned - sóhajt és kicsit megbillenti a fejét.
- Mégis hogy kerülnének ide Hope-ék? - összeszűkítem a szemeim. 
- Nem mondtak el neked semmit? - meglepődik.
- Mit kellett volna? 
- Mondjuk az életüket? - kérdez vissza.
- Együtt nőttem fel velük - forgatom meg a szemem.
- Te nagyon tudatlan vagy Saejun... 
- Akkor világosíts fel! - hajolok előre.
- Előbb egyél! 
- Előbb válaszolj! 
- Mégis mire? 
- Ki vagy te? 
- A nevem Min Yoongi és sámán vagyok...