6.fejezet

J-Hope pov: 

- Namjoon gyere ide! - kiáltja el magát Jimin.

- Nem kell kiabálni, itt vagyunk - megcsapja fülünket a régen ismert dörmögő hang, ami mint általában, most is nyugodt. A lépcső aljánál vannak.

5. fejezet

- De ti elköltöztetek akkor... - a szívem torkomban dobog és most érzem azt, hogy végkép össze vagyok zavarodva. Taehyung bűnbánóan hajtja le a fejét. - Magyarázd el! - emelem fel a hangom és levegővételem felgyorsul.

- Sae én... - felnéz rám, de nem tudja folytatni. Hajába túr és idegesen kezdi el húzni hajszálait, szinte vicsorog közben, de nem örömében...

4.fejezet

- Na most már mesélj! - teszem le az evőeszközt az utolsó falat után.
- Mit? - értetlen fejet vág.
- Azt mondtad elmondod amit nem tudok!
- Azt mondtam csak, hogy egyél, nem azt, hogy utána kitálalok neked mindent! - karba teszi a kezét.
- Akkor ha kérdezek, válaszolsz? - boci szemekkel nézek rá.
- Az a kérdéstől függ.
- Miért hoztatok ide? - lehajtom a fejem és úgy nézek fel arcára.
- Csak, hogy idecsaljuk Hope-ékat - mondja könnyedén.
- Miért kell idecsalni őket?
- Mert náluk van valami, ami hozzánk tartozik.
- Mi az?
- Nem gondolod, hogy túlságosan belekérdezel az ügyekbe?
Gondolkodó arcot vágok. - Nem!
- Pedig de, és ne akard, hogy elaltassalak - feláll a székről.
- Úgyse tudnál - hunyorgok rá.
- De bizony - ledobj magát az ágyra. Felé fordulok a széken.
- Mióta vagyok itt? - állam a szék háttámlájára helyezem.
Kezével háta mögött megtámasztja magát. Egyenletesen veszi a levegőt. - Három napja - feleli.
- Úristen! Anyáék biztos halálra aggódják magukat! - pattan ki a szemem.
- Nyugi, nem fognak aggódni...
- M-miért?
Nem felel, csak feláll az ágyról és elém sétál. - Ideje aludnod - mondja és tenyerét szétnyitja s belefúj belőle valami fehér port az arcomba. Testem elengedi magát és leesek a székről, de Suga megfog.

*J-HOPE*

- Minek köszönhetem, hogy évtizedek után újra felkerestek? - illeg előttünk az aszott testével Kaeda.
- A segítségedet kérjük - mondom fojtott hangon.
- Tudtam, hogy elfogtok jönni...ismét - undorító fogai kivillannak szája rejtekéből vigyorgása, illetve inkább vicsorgása miatt. A legocsmányabb boszorkány, de a legerősebb is...
- Juttass minket át! -térek a lényegre.
- Mit kapok cserébe?
- Örömöt, hogy segítesz nekünk - förmed rá Jimin. A banya halálos szemmel néz társamra.
- Mit akarsz? -kérdem kicsit félve, mert nem jó vele üzletelni. Mindig merész dolgokat kér, ha lehet így kifejezni.
- Az ő lelkét -mutat Jungkookra.
- Mi van? - teljesen elfehéredik a fiú arca. De a miénkben se marad vér.
- Miért?
- Nagy sámán lesz ő egyszer. Azt nem akarhatom, hogy kárba vesszen az ereje, nálam biztonságban élhetne...de... megengedem nektek, hogy még egy darabig veletek legyen, amikor betölti a megfelelő életkort, amikor ereje kiteljesül, akkor az én foglyom lesz! - mondja az ajánlatát és közbe méreget minket. Kookra nézek, aki erősen töri a fejét, egy szinten neki kell meghoznia a döntést, de az én felelősségem vigyázni rá... Nem hagyhatom!
- Kérj mást! - mondom.
- Nem! Hoseok... nekem ér ennyit Saejun, csak hogy elhozzuk onnan, ez nem nagy ár ahhoz - szemei csillognak... az oda gyűlt könnyek miatt.
- De... - nem tudom mit mondhatnék, most elbukom mint rangidős... Én is elfogadnám ha az én lelkem kérné. - Biztos? - kérdezek még rá.
- Elfogadom az ajánlatod! - mondja ki Jungkook. Gyomor görcsöm lett ettől az egész szituációtól.
- Nagyszerű, akkor itt írd alá - varázsol egy lapot és egy tollat a fiú elé. Nagyot nyel és megfogja a tollat majd remegő kézzel írja alá. A vénasszony rekedtes és vékony hanggal egyszerre nevet fel. Szinte már fülfájdító az egész. - Na most gyertek velem - hirtelen komorba vált.
Elvezet minket egy öreg ajtóhoz, festék nyomát ne is keressetek rajta, egy fa ajtó, amit sose ápoltak le, ez fog elvinni minket egy másik dimenzióba, ahol reméljük épségben megtaláljuk Saejun-t.

*Saejun*

Kinyitom a szemem, de így se látok semmit, korom sötét van, viszont szuszogást hallok magam mellől. Felemelem a kezem és tapogatok, szem, orr, száj... ember, biztos Suga az.
- Mi ez? - suttogom mikor nedves lett a kezem. - Ne már! -mondom nyúzott hangon. A pólójába törlöm a nyálát, de még erre se kell fel.
Bátorkodom kikelni az ágyból, de a lábam nem enged. 

Nem, nem azért mert nem tudom mozgatni, hanem mert kivan kötve az ágy végéhez. Felülök, és megpróbálom a már megszokott sötétben lehámozni a lábamról. Sajnos ez egyáltalán nem sikerül... Fejem a térdemre hajtom és szuggerálom, mikor magától kikötődik és leesik a lábamról. Hatalmasra nyílt szemekkel figyelem a szabad lábam. Ez meg mi a franc volt? Én voltam? Döbbenetem közbe kikelek az ágyból és megkeresem az ajtót. Visszanézek Sugára de nagyon mély álomban van. Sóhajtok majd lassan lenyomom a kilincset. Ne nyikorogj kérlek!
Már nyílik és érzem a szabadság illatát. Egy kis résen préselem ki magam, s zárom vissza az ajtót, már majdnem öröm táncban török ki mikor szemem sarkából meglátok egy alakot... 

Eddig tartott a szabadság. Lehajtott fejjel fordulok felé, és reménykedek, hogy ne bántson. Legyint nekem, hogy menjek utána, ezzel hátat fordít és elindul. Elnézek a másik irányba, de elég félelmetes ilyen sötétben, így hát az alak után megyek, mit veszíthetek? 

Egy hosszú folyosón megyünk végig, míg egy ajtó utunkat nem állja. Meg sem áll a fiú, csak kinyitja és bemegy. 

Vagy ki? Ahogy én is átlépek az ajtón egy nagy erkély fogad. A hold pont szembe velünk, a csillagok is teljesen látszanak és milyen sok van... A fiú arcára nézek amit a hold fénye világít meg. Ez az a fiú aki a szobámban volt.

- Miért nem zavartál vissza? - kérdem tőle arcát szemlélve. Egy ideig csak nézi a holdat, majd lassan, szinte már őrjítően lassan fordítja felém a fejét. Szemembe néz, s a szívem egy hatalmas dobbanással jelzi, hogy furcsán érzi magát, talán pár ütemet is kihagyott utána. Zavartan kapom el a tekintetem róla és próbálom magam nyugtatni.
- Ha segítettem kijönni, akkor miért kellene visszaküldenem téged? - vissza kérdez dörmögő hangjával.
- Te oldottad el a kötelet? - kérdezem. Legszívesebben ránéznék, de az nem eredményezne semmi jót, így csak a holdra összpontosítok. Hallom, hogy közelebb lép hozzám és szemem sarkából is látom már... Megremeg a lábam. Mit csinál ő velem?
- Saejun... - gyenge érintést érzek a hátamon, mire ellépek oldalra.
- Lehet inkább vissza megyek - nyelek egy nagyot.
- Nem ismersz fel igaz? Persze, hogy nem, hisz rám se nézel - válaszolja meg a kérdését. Elszégyellem magam és lehajtom a fejem. Nagy sóhaja megcsapja a fülem.
- Hogy hívnak? - bukik ki a számon.
- Elég ha azt tudod, hogy V...
- Miért?
- Majd idővel rájössz...
- Ne titokzatoskodjál! - hirtelenjében fordulok felé és meg is torpanok. Villámcsapás szerűen hasít belém a titokzatos névvel bíró személy kiléte.

~~~
- Add vissza, azaz enyém! -fut egy kislány a fiú után, aki elvette a cipőjét. A kislány hangos sírásban tör ki és ledobja magát a földre. A fiú visszamegy hozzá és aggódva nézi a könnyáztatta arcát.
- Ne sírj, nem vagy sírós baba! -törökülésben leül a lány elé.
- De miért gonoszkodol velem állandóan?! - kiabálja a sírása közben.

- Hogy felkészítselek majd az életre! - mondja nagy okosságát a hét éves fiú. 

- De... miért? - szipogja a kislány.

- Mert egyszer majd az én feleségem leszel! - húzza fel az orrát. A lány lefagy pár pillanatra.

- Te olyan hülye vagy!!! - kezét arcához emeli és úgy sír tovább.

~~~

-Kim Taehyung... -suttogom a nevét.

3.fejezet

Olyan jó meleg van, de mégis fázom. Hol vagyok? Valami piszkálja az arcomat, vagy valaki? Mi történt velem? 
- Szia, fent vagy? - suttog egy fiú. Most ki kéne nyitnom a szemem? De mégis mi fog fogadni? - Tudom, hogy fent vagy, máshogy veszed a levegőt! - mondja határozottan. Olyan közelről jön a hang... Lassan kinyitom a szemem és csak körülbelül 20 centire van tőlem a srác arca. 

Gyorsan vázolom a helyzetem: Egy idegen fiúval fekszem egy idegen ágyban, egy teljesen ismeretlen szobában. Mégis mi folyik itt?! 

2. fejezet

Az éjszaka már nem csak a rossz álmok, de a levél se hagyott békén. Egész éjjel azon forogtam, mire utal? Ki írta? Egyszer tudtam elaludni... akkor is rémálomból keltem. Egy sivár részen álltam teljesen egyedül és feketeség kezdett el körbe venni, míg el nem nyelt.

Ilyeneket álmodok mostanság, pedig semmi horrort nem néztem, se nem olvastam rém sztorikat. Nem találkoztam furcsa alakokkal, de lehet holnap -vagyis ma- fogok találkozni valakivel vagy valakikkel.

1.fejezet

- SaeJun! Mikor jössz már át hozzánk? – csapódik az asztalomra egy Hoseok fenék.

- Ha leszállsz a füzetemről – nézek fel a szemeibe.

- Tényleg?! – dülled ki a szeme és egyből két lábra érkezik.

- Nem! – vigyorgok.

- Fhu te, na jól van ezt megfogod bánni – puffog és leül a helyére, ami a mellettem lévő padban van.